9. Fejezet - Kanada.

* Harry*

-Azt hiszem mi most inkább felmegyünk.-Mondta Liam, a szemem sarkából láttam ahogy elindulnak fel a lépcsőn, Louis és én még mindig egymásra bámultunk.
-Mit mondott el neked Zoe?-Csikartam ki a fogaim közül halkan.
-Elmondta, hogy majdnem halálra vertél valakit.
-Azt is elmondta, hogy miért tettem?-Louis hallgatott.-Gondoltam.
-Akkor mond el te.-Ült le a kanapéra nyugodtan. Leültem vele szemben.
-Elment egy buliba, ez azelőtt volt, hogy eljöttem volna.-Nyeltem nagyot.-Aggódtam érte, nem vette fel a telefont nekem így hát oda mentem. Egy lány mondta meg, hogy felment pár sráccal.-Állkapcsom megfeszült ahogy visszagondoltam.-Azok a srácok megakarták őt erőszakolni.-Louis elnyílt ajkakkal bámult rám.-Alig volt magánál de sírt. Én..Kiakadtam, lerángattam róla a srácot és ütöttem, ütöttem, ütöttem. A haverjai kirohantak a szobából, egy idő után leszálltam a srácról és az ágyhoz mentem. Zoe sírt hazáig a kocsim hátsó ülésén feküdve, megérdemelte az a srác amit kapott. És lezártam a témát, ha még egyszer felhozod a múltamat ma kiakadok. Louis még mindig ült és bámult előre, én fel álltam és felmentem. Becsaptam a szobám ajtaját, elég sok ilyen emlékem van amit inkább megtartanék magamnak, zűrös gyerekkorom volt amiből Zoe rángatott ki mindig.

* Zoe *

Utálok repülni, igyekszem végig aludni de nem tudom soha. Mikor földet ért a gép szinte lerohantam a fedélzetről. Mikor megláttam a táblát a nevemmel majd apát elmosolyodtam, 5 éves voltam mikor elváltak a szüleim és Holmes Chapel-be költözünk. Amíg itt laktam imádtam Kanada-t nem sokra emlékszem belőle de szerettem ezt a helyet azt hiszem.
-Szia, kicsim!-Ölelt át apa mosolyogva és megpuszilta a fejem búbját.-Felnőttél és gyönyörű vagy!
-Szia, apa!-Öleltem meg szorosan, apa megfogta a bőröndömet.
-Menjünk haza!-Mosolygott és átölelte a vállamat, utoljára 5 éves koromban láttam őt de telefonon rendszeresen tartottuk a kapcsolatot.

A farm nem volt messze a várostól és nem is volt ijesztő, még szomszédok is voltak szerencsére. Bementünk az emeletes házba, felakasztottam a kabátomat majd levettem a cipőmet és felvettem egy papucsot amit apa elém tett. Jó illatok szálltak a levegőben, talán sült kacsa de nem vagyok benne biztos. Fura, mert apa egyedül él és fél órára van a reptér, nem hiszem, hogy itt hagyta az ételt. Zajt hallottam a konyhából és apára néztem, ő is rám nézett.
-Szeretnék neked bemutatni valakit, gyere!-Ment a konyha felé, követtem őt. A látvány ami fogadott meglepett, egy csinos nő állt a tűzhely előtt majd rám mosolygott.
-Szia, te biztosan Zoe vagy!-Mosolygott és megtörölte a kezeit.
-Zoe, Ő itt Jessica.-Mosolygott rám apa.-A feleségem, nem telefonon akartam neked elmondani.
-Szia!-Mosolyogtam én is halványan és kezet fogtam a nővel.
-Nem vagy éhes? Sült kacsát csinálok krumplival és salátával.-Mosolygott.
-Nem, köszönöm. Eléggé kikészült a gyomrom a repüléstől.-Nevettem és eltűrtem a hajamat.
-Pár óra alatt rendbe jön majd ne aggódj!-Nevetett.
-Felmegyek a szobámba kipakolni.-Néztem apára és megfogtam a bőröndöm.
-Rendben, kincsem. Ha szükséged van valamire akkor gyere le.

Miután kipakoltam lementem, a vacsora már tálalva volt. Apa rám mosolygott és átölelt újra.
-Olyan gyorsan felnőttél kicsim!-Mosolygott.
-Sok idő telt el mióta nem láttuk egymást.-Nevettem halkan.
-Igen, sajnos. De anyád csak most engedtem meg, hogy ide gyere.-Sóhajtott és kihúzta nekem a széket, leültem.
-Isteni illata van!-Mosolyogtam Jess-re, a gyomrom hangosan megkordult mire felnevettünk mindhárman.
-Egyél, Zoe!-Mosolygott apa és enni kezdtünk.-Közben mesélj!
Vacsora közben elég sokat beszélgettünk, nevetgéltünk és jól éreztük magunkat. Jessica nagyon aranyos és örülök, ha apa boldog vele, anyával nagyon sokat veszekedtek.

* Harry *

Az egész testem rázkódott a sírástól, sosem sírtam még 10 éves korom óta. Talán igazuk van a srácoknak és attól félek, hogy nem lesz senkim de ők is itt vannak nekem. Zoe is itt lenne, ha nem lennék ilyen hülye. Hiányzik. Nagyon hiányzik, hogy átöleljen, az illata, a nevetése, a mosolya, a csókja. Mindig próbáltam elnyomni magamban az érzést amit iránta éreztem de már nem tudom mert felemészt. Nem érzem magam teljesnek, ha nincs velem Ő. Nélküle senkinek érzem magam újra. Megugrottam mikor kopogtak, a pólómmal töröltem meg a szemeim majd kifújtam az orrom.

-Ki az?-Sóhajtottam orr hangon, ismét kifújtam az orromat.

-Zayn vagyok meg a többiek is itt vannak, de nyuszik és csak én mertem kopogni.

-Hagyjatok magamra, kérlek.

-Harry a barátaid vagyunk és segíteni akarunk.-Hallottam Liam hangját.

-Bár mekkora is pöcs vagy.-Nevetett Louis.-Mi melletted állunk.

-Köszi srácok de aki segíteni tudna nincs itt.-Louis berontott és a kezembe nyomta a telefonját.

-Tessék, itt van.-Mondta halkan, a telefonra néztem és Zoe száma volt a kijelzőn, kiment és becsukta az ajtót. Rányomtam a hívás gombra, a szívem a torkomban dobogott amikor kicsöngött.
-Igen?-Szólt bele mikor felvette.
-Ne tedd le kérlek.-Mondtam halkan, felsóhajtott mikor megismerte a hangomat.
-Apánál vagyok és éppen vacsoráztunk.-Mondta halkan és hallottam egy ajtó csukódást.
-Kanada-ban vagy?
-Igen.-Egyszerű válasz.
-Jó hallani a hangod.-Bámultam ki az ablakon.
-Minek hívtál fel?-Förmedt kissé fel.
-Nem tudtam, hogy az apádnál vagy. Azt hittem tudunk találkozni.
-Azt hittem nem akarod, hogy az emberek együtt lássanak minket.-Nevetett fel halkan és elkeseredetten.
-Nem érdekel mit gondolnak, ha haza jöttél találkozzunk kérlek. Beszélnem kell veled.
-Rendben.-Mondta alig hallhatóan, kissé meglepődtem, hogy egyből belement de meg is könnyebbültem.
-Köszönöm, hogy nem tetted le.
-Most viszont le kell tennem.
-Szia, Zoe.-Mondtam halkan.
-Szia, Harry.
Zoe bontotta a vonalat, remegő kézzel nyitottam ki az ajtót és levittem Louis-nak a telefonját. Rá mosolyogtam halványan majd leültem a kanapéra Zayn és Liam mellé, a tévét néztük. Hálás voltam nekik amiért nem kérdezősködtek, Niall egyszer hozzám akart szólni de Louis a szájába tömte a pop corn-t.

/ ha tetszett ez a rész is komizz nyugodtan, bárki tud akár névtelenül is :) /